A flex technológiáról egymondatban ezt lehetne kijelenteni:
ha a világbajnok Messinek megfelel, akkor ne legyenek kétségeid!
Szeretnénk neked röviden összefoglalni azt, hogy miért érdemes neked is ebben a technológiában gondolkodni akkor, amikor szeretnéd elkészítettetni egyedi mintával ellátott ruhadarabodat.
A flex technológia nem újkeletű, már mi is legalább 10éve használjuk. Kifejezetten munkaruhákra, sportruházatra lett kifejlesztve, azaz gyakori használathoz és nagy igénybevételű ruhákhoz.
Ez a gyakorlatban kitűnően bevált, az ügyfeleinktől kapott visszajelzések alapján is bátran kijelenthetjük, hogy a legtartósabb anyag, amivel valaha dolgoztunk. Mi magunk is teszteljük folyamatosan..
Mi is a flex másnéven? Plottervágás, videoflex, betűkivágás néven is ismert.
A lényege: a vektoros grafikát/szöveget plottergép vágja ki fóliából egy program segítségével, majd humán erőforrást igénybevéve a hordozót el kell távolítani a kivágott részről, ezt követően a megfelelő helyre hőprés segítségével kell felapplikálni a mintát.
Vagyis kézimunkát igényel, nem egy automatizált folyamat, így időigényesebb is. Azt hinné a kedves érdeklődő, hogy ennélfogva biztosan nagyon drága, de ez nem így van. A gépek és berendezések ehhez a technológiához nem kerülnek olyan sokba, mint egy DTFnyomtató vagy bármilyen direktnyomtató vagy szitaberen
Az első állomás nálunk is, mint a legtöbb gyártónál először a transzferpapírral történő emblémázás volt. Sajnos ez nem volt megfelelő a céges ruházatra, nem volt kellően strapabíró, így ebben az esetben szitát használtunk. A szitával a probléma az, hogy csak bizonyos darabszámtól éri meg, így a kisebb megrendelések gondot okoztak a magas ár miatt, ami további megoldáskeresésre sarkalltak.
Ekkor ismerkedtünk meg a flex technológiával, ami a fentiekben bemutatott előnyök miatt annyira bevált, hogy a későbbiekben már igyekeztünk mindent ezzel kivitelezni. (mi lehetne jobb a vevőknek, mint a kedvező ár és a nagyon magas minőség).
Bár néha korlátokba ütköztünk, próbáltuk ezeket kiküszöbölni, mert egyértelművé tették a pozitív visszajelzések, hogy nagyszerű technológiáról van szó. Így folyamatosan tanultuk, tapasztaltuk ezt a fajta nyomási technikát, és mára már szinte nincs is olyan felület, amire ne nyomtunk volna.
Kijelenthetjük, hogy ennek a technológiának jól ismerjük a határait és a lehetőségeit is, egyszóval, hogy ez lett a szakterületünk 🙂
Azóta megjelent többféle textilnyomási technológia, pl. direktnyomtatás, DTF, de amikor csak lehet, mindig visszatérünk a flexhez, mert nálunk még eddig semmi nem tudta túlszárnyallni ezt a megbízható emblémázási eljárást.
Gyakori kérdés szokott lenni, hogy adott logónál tudjuk-e használni ezt a nagyon tartós technológiát. Mi a flex-szel nemcsak mezeket (szám+név), egyszerűbb feliratokat szoktunk emblémázni. Bonyolultabb grafikákat is könnyedén kivitelezünk, egyszerűen csak azért, mert tudjuk, hogy mennyivel másabb lesz a végeredmény így, mintha betolnánk a terméket egy direktnyomtatóba vagy direktszitába.
Mi abban az esetben is a FLEX technológiát alkalmazzuk, amikor esetlegesn más megoldásokkal üzletileg gazdaságosabb lenne a kivitelezés, ugyanis amíg ez ésszerű keretek között megoldható, addig a magas minőséget, a tartós, strapabíró megoldásokat preferáljuk, hogy a ruhadarabok tényleg sokáig használhatóak legyenek.
A flex technológia előnyei:
- környezetre teljesen ártalmatlan poliuretán anyag, amely nem tartalmaz sem PVC-t, sem nehézfémeket és megfelel az Öko-Tex Standard 100 szabványnak, ami a textiliparban az első osztályt jelenti
jól bele lehet préselni az anyagba, így nem fog “műanyagos” hatást kelteni
a legtöbb anyag nyomható vele
szépek és élesek a vágások szélei
60 fokig mosható, szárítógépbe tehető
1db-t is lehet nyomni – ellentétben a szitával, így ha utánnyomásra kerülne sor, extra költségek nélkül megoldható
létezik sztreccs-verziója, így ha úszó vagy sportdresszre kell emblémázni, ezzel érdemes, mert a nyomat így együtt nyúlik az anyaggal, nem szakad vagy dobja le az ruha
kb. 50 féle alapszín érhető el, de folyamatosan érkeznek új színek
neonszínek és különleges fóliák is elérhetők: foszforeszkáló, fényvisszaverő, krétával írható, nylon (impregnált, vízlepergető anyagokra), csillogó, szivárványos, glitter, ezüst, arany sokféle árnyalatban
kiváló ár-érték arány
Printflex technológia:
- Ugyanaz az anyag az alapja, mint a flexnek, de nyomtatható, tehát többszínű minta is kivitelezhető nagyon szép, élénk színekbe.
- Ideális választás többszínű kis logókra, szponzorlogókra.
- Az anyagokra ugyanaz vonatkozik, ami a flexnél: mindenféle pamut felsőre felmegy, de kevert szálas vagy 100% poliészter is nyomható vele.
- A szitával ellentétben tökéletes színátmenetek is nyomtathatók vele.
- Nylon anyagra is alkalmas, pl. egy vékony esőkabátot úgy meg lehet nyomni vele, hogy nem olvad szét az anyag és a nyomat sem pereg le róla – nylon-fólia.
Színes mintát, logót is lehet nyomni sötét poliészterre, mert nem szublimál át az anyag színe a logón – subli-block.
Kicsit kényesebb a mosásra, mint a flex, de bírja a 60°C fokot. A hosszantartó élénk és tartós nyomat megtartásához kifordítva javasolt mosni.
Nincs mennyiségi korlát: 1-500 db-os nyomásig is versenyképes az ár.
Gyorsan elkészül.
A flex/printflex technológia felhasználási területei:
egy aranyszabály van: az anyag lehetőleg sík legyen, mert akkor tapad meg jól. Ez egyébként a szitánál, DTF-nél, direktnyomásnál is érvényes. Ne akadályozzon gomb, cipzár, bevarrás azon a területen, ahová a nyomat kerül
pamut: bármilyen 100% pamut vagy akár kevert szálas felsőt lehet emblémázni vele
poliészter: kiválóan megtapad rajta, a sötét poliészter anyagokra is létezik kifejezetten olyan flex fólia, amely nyomásánál az anyag nem szublimál, így pl. a piros mezre applikált fehér felirat vagy szám nem lesz rózsaszínes-piros a meztől, hanem tiszta fehér marad
munkaruházat: ezek általában kevert anyagok, kiválóan megtapad rajta a flex
sportruházat: mindegy, hogy sztreccs anyag, vagy vékony, vastag, sötét, stb, flex fóliával lehet a legegyszerűbben és legjobban emblémázni
softshell anyagok, többrétegű kabátok, láthatósági ruházat
sapkák, táskák, stb
ingek esetében egyéni ízlés kérdése: korábban a hímzés volt a legelterjedtebb emblémázási technológia, amivel az ingeket dekorálták, azonban a flex/printflex technológiával is szépen, kiváló minőségben lehet nyomatot felvinni az ingekre is, amitől elegáns marad, így ma már egyéni ízlés kérdése, hogy hímzés vagy inkább nyomás legyen ezeken a termékeken
Nem alkalmazható:
erősebben bordázott vagy kötött anyagon, frottíron, bizonyos fajta poláron (magasabb szálú) kizárólag a hímzés az, amivel ajánlott emblémázni
Ha szeretnéd kihozni tényleg a maximumot a céges ruházatból, kérj tőlünk ingyenes ajánlatot, ingyenes grafikai tervezéssel!
Mindenben segíteni fogunk. Elejétől a végéig átbeszéljük, hogy mi lenne számodra a legjobb választás, milyen megjelenést érdemes választanod, milyen grafika kerüljön a ruhadarabokra. Mi nem csak egy logót fogunk nyomtatni egy pólóra, hanem segítünk olyan céges ruházatot készíteni, ami tényleg megmutatja vállalkozásod nagyszerűségét.





